Létrehozva: 2020.01.03.

A torkától a hasáig felvágta gyilkosa az oroszlányi édesanyát

Brutális kegyetlenséggel ölték meg a takarítónőként dolgozó Elizabetet. A családját hivatalosan még nem értesítették a gyilkosságról.

Az oroszlányiak szerint hasfelmetsző végzett a takarítónőként dolgozó K. Elizabetet, akit három nappal ezelőtt gyilkoltak meg.

A nő testét erőteljes késszúrások érték, gyilkosa a torkától a hasáig felvágta. Volt párja, Horváth Győző kőműves két hónapja szakított az asszonnyal, akinek a halála rendkívül megviselte őt.

„Szegény, nem ilyen sorsot érdemelt. Amikor megtudtam, hogy megölték, a helyszínre siettem. Odamentem egy rendőrautóhoz, egyből beültettek, az összes csövessel együtt bevittek a kapitányságra. Kihallgattak, még DNS-mintát is vettek tőlem. Úgy tudom, Elizabetet utoljára két hajléktalan férfival látták együtt a városban” – mondta a Blikknek a kőműves.

Elizabetet a hajléktalanszálló lakói is gyászolják, ahol gyakran feltűnt, és mindig megosztotta a lakókkal, amije volt.

„Tartok tőle, valamelyik társunk lehetett a gyilkos. Elizabetet nagy erejű késszúrások érték, és a torkától a hasáig felvágták. Ilyen kegyetlenségre épelméjű ember nem képes, csak egy drogos. Itt pedig nagy divat a herbálozás, ami a szegény emberek kábítószere” – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő hajléktalan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak