Létrehozva: 2021.02.06.

27 métert zuhant: szörnyű részletek derültek ki az óbudai nő haláláról

A szemtanúk közül többen sokkot kaptak a látványtól, amikor egy középkorú asszony kivetette magát egy panelház kilencedik emeletéről.

Szerda délután tompa puffanás és szörnyű tragédia rázta meg a harmadik kerületi Apát utca nyugalmát. Egy asszony a kilencedik emeletről vetette magát a mélybe.

„Éppen zöldségeket csomagoltam, amikor egy tompa puffanást hallottam. Azonnal láttam, hogy egy középkorú nő fekszik a füvön, miközben az egyik kilencedik emeleti lakás ablaka nyitva állt. Borzalmas látvány volt. Úgy vélem, azonnal meghalt, de ezt nem tudom biztosan. Az első gondolatom az volt, hogy segítséget kell hívnom. Jöttek is hamar a mentősök, de már semmit sem tehettek – mondta a Borsnak az egyik szemtanú.

A középkorú asszony 27 méteres magasságból zuhant a mélybe, esélye sem volt a túlélésre.
Fotó: Végh István / Bors

Az érintett lakás hosszú ideje üresen állt, erről a kilencedik emelet egyik lakásában élő idős hölgy beszélt a lapnak.

”Engem is kihallgattak a rendőrök, de csak annyit tudtam nekik elmondani, hogy régóta nem láttam itt senkit. A lakás tulajdonosa Ausztrá­liában él, olykor kiadja albérlőknek. Az érintett ingatlanban nagyon ritkán tapasztalható mozgás, néha azonban jön egy hölgy, akinek kulcsa is van. Ő szokott néha kiszellőztetni és takarítani, illetve a levelesládát üríteni. Úgy gondolom, hogy ő ugorhatott ki a lakásból – tájékoztatta a lap munkatársát a lakó.

Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség államigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben