NÍNÓ

Nyíregyházi kettős gyilkosság: levideózta saját halálát az áldozat

A kegyetlen mészárlás idősebb áldozata már a házból kilépve videózni kezdett.
  • Szerző: Ripost

Markában a telefonjával rögzítette élete utolsó pillanatait idősebb N. János. A 65 éves nyíregyházi panziótulajdonost percekkel azután végezte ki gyilkosa, hogy áldozata fiát is megölte. A Blikk információi szerint a férfi már a házából kilépve is kamerázott, hogy rögzítse a hangos szóváltást fia és támadójuk között.

„Csak arra tudok gondolni, hogy bizonyítékként akarta használni a felvételt, mi másért vette volna fel a megrázó jeleneteket” – mondta az egyik utcabeli, aki a fegyverropogást hallva kukucskált ki a portájáról. Ekkor látta a véres események egy részét. „Nem ismerem a fegyvereket, így a hangos zajokról először nem is sejtettem, hogy lövések hangjai. Kinéztem, de miután Jani kiabálását meghallottam, nem is igazán akartam kíváncsiskodni. Nem láttam, hogy kinek kiabál” – tette hozzá a családot ismerő nő.

Úgy tudni, hogy a gyilkos először nem is sejtette, hogy halálos sebet ejtett első áldozatán. Csak akkor szembesült ezzel, amikor a lelőtt férfi édesapjával is szembekerült, majd a férfi unokája azt kiabálta, hogy lelőtték az apját.

„Valószínűleg nem akarta, hogy az öreg tanúskodjon ellene” – mondta a lapnak a nő.

Egy elfajult vita miatt halt meg apa és fia. Az első információk és az ügyészségi közlemény szerint a vita hátterében féltékenység állhatott, ám a lapnak ezt a helyiek és a gyilkossággal vádolt férfi rokonai egyértelműen cáfolták. Szerintük H. Miklós felesége és a fiatalabb János között viszony alakult ki. Állítólag a nőről és a férfiról intim felvételek készültek, amelyekkel zsarolni kezdték a családos Jánost. A mészárlás napján – egy családi barát szerint – Jánost azért kereste fel Miklós felesége, hogy pénzt kérjen tőle, ám a férfi lekezelően elküldte. Ezután érkezett a házhoz felfegyverkezve Miklós és lőtte le a két férfit. A tettes letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróságon szeptember 28-ig rendelték el.

Apát és fiát egymás mellé temetik majd el. Mint azt a meggyilkolt édesapa testvére elmondta: „Szerettei utolsó percei is mutatják, milyen szoros kapcsolatban voltak egymással, éppen ezért szeretné, ha végső nyugalmukban is együtt maradhatnának.„