Létrehozva: 2019.08.29.

Örökre börtönben maradhat: lányai kiállnak a nyíregyházi gyilkos vadász mellett

Ismerősei szerint a férfiről köztudott volt, hogy labilis személyiség.

Miután H. Miklós megtudta, hogy viszonya van a feleségével, hidegvérrel hátba lőtte a helyi panzióvezetőt, N. Jánost és annak édesapját. A nyíregyházi férfi esélyt sem adott az áldozatának, akit a csukott ajtón keresztül, egy lövéssel terített a földre. Őt is, csakúgy, mint haldokló fia segítségére siető apját, hátba lőtte. Az esetet kamera rögzítette.

Bár tettéért életfogytiglan börtönbüntetést kaphat H. Miklós, a Bors értesülései szerint családja mégis kiáll mellette.

„Miki nem ilyen ember. Eddig büntetlen előéletű volt, rendes munkából, tisztességgel tartotta el a családját, kőkeményen dolgozott értük, sőt külföldön dolgozó testvére gyerekeit is ő nevelte. Sosem bántott senkit, és csodálatos apja volt a gyerekeinek, így nem csoda, hogy a lányok annak ellenére is teljes mellszélességgel mellette állnak, amit tett” – idézi s Bors az informátort. Az áldozat idősebb testvére azonban reméli, a törvény a lehető legszigorúbban sújt le a gyilkosra.

„Reméljük, soha nem jön ki onnan, a legszigorúbb büntetést érdemli. A testvérem és a keresztfiam még mindig élne, ha tudták volna, kinek adják ki azt a fegyvert. Mert hogyan adhattak fegyvertartási engedélyt egy ilyen labilis férfi kezébe? Köztudottan gyógyszereket szedett, amiktől többször őrjöngött. Ez az egész megelőzhető lett volna. De legalább az öcsém úgy halt meg, hogy a családját védte az utolsó percig” – szögezte le

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak