Létrehozva: 2018.10.27.

Négy gyerek maradt árván a csongrádi vasúti szerencsétlenség után

Szörnyethalt a székkutasi vasúti átjáróban egy házaspár, a lányuk szerelme és annak a barátja, amikor az autó - az elsõ vizsgálatok szerint a tilos jelzés ellenére - a vasúti sínekre hajtott. A kocsit kettészelte és kétszáz méteren át maga elõtt tolta a mozdony. A Ripost-nak nyilatkozott az elhunyt házaspár egyik lánya és szerelmének az édesapja.

Ikerlányaik látogatására indult az Sz. házaspár csütörtök délután, mert a lányoknak az orosházi kórházban kivették a manduláját. Magukkal vitték az egyik lány szerelmét, Milánt és annak barátját is. Már hazafelé tartottak este fél hatkor, amikor a székkutasi vasúti átjáróban elgázolta autójukat a vonat. Mind a négyen a helyszínen szörnyethaltak. A %Ripost% megtalálta a kórházban az egyik árván maradt kislányt, illetve megszólalt a másik áldozat, Milán édesapja is...

Nagyon szomorú dolog történt…

- kezdte a gyászoló édesapa.

Milán fiam elment. Nincsenek szavak, fogalmam sincs, hogy ezt a dolgot hova tegyem. Borzasztó egy apa életében, amikor meghal a fia. Állítólag a barátnőjéhez mentek Orosházára, a barátnője szüleivel, Sándorral és a feleségével és a barátjával, Ricsivel. Úgy tudom, hogy Kakasszéknél az átjáróban találkoztak a vonattal. A temetésről semmit sem tudok, voltam Vásárhelyen a patológián, és a fiam ott fekszik 18 évesen…"

Szeretnéd tudni, hogy Milán szerelme milyen borzasztó részleteket árult el?  Akkor keresd a szombati Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen