Létrehozva: 2016.12.21.

Nagyot hibáztak a mentősök az M3-ason történt halálos buszbalesetnél

Két vezetõt is felfüggesztettek állásából a mentõknél.

Fegyelmi eljárásokat vonhat maga után a mentőknél a szombati, öt halálos áldozatot követelő buszbaleset – írja a Magyar Hírlap.

Azonnali hatállyal visszavonta az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi régió regionális igazgatója vezetői megbízatását. Ugyanekkor felfüggesztette a további munkavégzés alól az Észak-magyarországi régió regionális igazgatót, Breitenbach Gézát - írta blogján Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, a motoros mentő projekt alapítója, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. volt orvos igazgatója.

Breitenbach Géza ellen fegyelmi eljárás is indulhat, mert bár az elsők között ért a helyszínre, ott nem kezdte meg sem a betegek ellátását, sem az úgynevezett kárhelyparancsnoki teendőket nem látta el.

A szakember szerint mindkét feladat teljesítése elvárható lett volna Breitenbachtól, aki szakorvos, ráadásul egyetemeken tanítja a tömegszerencsétlenségek helyszínein követendő protokollt, a mentésirányítást. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat ismeretlen tettes ellen. A halálos közúti tömegszerencsétlenséget okozó gondatlanság vétsége miatt indított büntetőeljárásnak tegnap még nem volt gyanúsítottja.

Már öten vesztették életüket

Tegnap a tragédia egyik válságos állapotú sérültjét Egerből Miskolcra szállították át. Az M1 híradója arról értesült, hogy a 41 éves nő a kórházban belehalt súlyos koponyasérüléseibe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak