Létrehozva: 2019.05.25.

Most közölte a rendőrség: elfogták a budai maszkos rablót

B. Krisztián egymillió forintot zsákmányolt idén februárban. Most õrizetben várja az ügy folytatását.

Péntek délután, egy Király utcai lakásban kapták el a rendőrök azt a B. Krisztiánt, aki még februárban tört be egy II. kerületi családi házba, az Ördögárok utcában - írja a police.hu.

Az arcát egy maszkkal eltakarta, majd a hazaérkező tulajdonosra egy fegyverutánzatot fogott, és pénzt követelt tőle. A sértett a fenyegetés hatására egymillió forint készpénzt adott át a támadónak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A tettes május 13-án 15 óra körül ismét visszament a bűncselekmény helyszínére, és a kerítésen keresztül bemászott a ház udvarára, ahol újfent megvárta a tulajdonost. A támadó a korábbi rabláshoz hasonlóan a hazaérkező sértettet ismét megfenyegette és pénzt követelt tőle, aki ekkor már nem tett eleget a maszkos férfi követelésének, így a fegyveres férfi rövid szóváltást követően, értékszerzés nélkül távozott. 

A 38 éves ózdi férfinél házkutatást tartottak, ennek során megtalálták a betörésnél használt gázpisztolyt és a jellegzetes maszkot is.

B.Krisztián őrizetbe került.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokkoló fotókat kaptunk a budapesti balesetről, épségben mászott ki a sofőr

NÍNÓ

Súlyos baleset a 44-es főúton: teljes az útzár

NÍNÓ

Drámai részletek a tragédiáról, ide csapódott be a repülőgép Ráckeresztúron

NÍNÓ

Nagy a baj, gázolt a Nyugatiból induló vonat

NÍNÓ

Most kaptuk: lezuhant egy repülő Ráckeresztúrnál, tragédia történt

NÍNÓ

Borzalmas baleset Budapesten, sokkoló fotót kaptunk

NÍNÓ

Káosz Budapesten: baleset miatt állt le a tömegközlekedés, most mentenek

NÍNÓ

Sokkoló látvány: ugrásra kész 27 éves férfi miatt zúgtak fel a szirénák