Létrehozva: 2018.05.01.

Most jött a hír: emberek közé hajtott egy kocsi Csongrádban, sok a sérült

Két ember állapota súlyos. A rendõrségi helyszínelés miatt az ásotthalmi rendezvényt lefújták.

Fél négy előtt nem sokkal egy Lada repült át egy homokbuckán az ásotthalmi roncsderbin, a kocsi több embert elsodort – írta a Délmagyar.

A baleset a rajt után nem sokkal, egy nézőkkel teli kanyarban történt. Körülbelül ötven méter után az autók lökdösődni kezdtek, a Lada nekicsapódott a sáncnak, majd a következőnek is, ami a nézőket választotta el a pályától.

A rendőrség szerint a balesetnek a jelenlegi adatok alapján hat könnyű és két súlyos sérültje van. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja szakértők bevonásával.

A helyszínelés miatt a versenyt lefújták. A Facebookon egy néző egy videóit is megosztott a balesetről, ezt itt nézheted meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen