Létrehozva: 2018.06.06.

Mezőcsáti pincebaleset: ezért nem halt meg a másik kisfiú is

Még mindig kórházban ápolják a pincebalesetben meghalt mezõcsáti kisfiú barátját. Mint azt lapunk is megírta, a 9 éves Kevin 4 éves kishúgával és egy barátjával játszott az Arany János utcában, amikor a tragédia történt: beszakadt a szomszéd telken lévõ 150 éves pince, egy leomló betontömb pedig végzett a kisfiúval.

A %Ripost% megtudta, az egyik gyerek annak köszönheti életét, hogy a tragédiában meghalt Kevin teste megvédte őt a hatalmas betondaraboktól.

"Amikor beszakadt a pince, Kevin kishúga oldalra esett, neki a keze tört el, a barátja pedig Kevin alá zuhant, ennek köszönheti, hogy életben maradt, mert a fiú felfogta a hatalmas ütéseket. A gyereket azóta is kórházban kezelik, a lába, keze és válla mellett belső szervei is sérültek. Kevinnek sajnos nem volt szerencséje" – mondta a %Ripost%-nak Barna Gyula, a meghalt kisfiú rokona. Hozzátette, a kislány már jobban van, ő hazamehetett a kórházból.

A múlt héten történt tragédia helyszínére úgy juthattak be a gyerekek, hogy a szomszédjukban található telken álló pincét hiányosan kerítették el. 

Úgy tudom, a telek tulajdonosa nem is tagadja a gyászoló szülők előtt, hogy hibás, ugyanakkor nem tud magyarázatot adni a történtekre. Mindenesetre a hatóság is azt mondta a családnak, ha a nagykaput elkeríti, nem történik meg a tragédia

– mondta a %Ripost%-nak a gyászoló rokon. Az ügyben kerestük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kaptuk: egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak