NÍNÓ

Megrázó részletek a rózsadombi családirtásról, ez derült ki a tettesről

Az apa végzett feleségével, gyermekével, közös kutyájukkal, majd végül magával is.
  • Szerző: Ripost

Borzalmas tette előtt teljesen függővé vált egy bizonyos videojátéktól a rózsadombi családirtó – tudta meg a Blikk.

Fotó: Móricz István / Bors

Ismerősei elárulták, hogy S. Levente néha napokig ki sem jött a lakásból, mindig a játékkal foglalkozott, amit a párja és a kisfia is nehezen viselt. A GTA játék lényege, hogy a felhasználó olyan karaktert alakít, aki feltörekvő bűnözőként tevékenykedik az alvilágban, teljesítve mindenféle küldetést, amibe a gyilkosság is beletartozik.

„Egyszer Levente annyira beleélte magát a virtuális világba, hogy elfelejtett inni és enni is, a végén orvost kellett hozzá hívni. Borzalmas volt végignézni, ahogy egyre jobban eluralta az elméjét a játék. Már semmi másról nem akart beszélni, mindig csak az éppen aktuális karaktere volt a téma. Mondta, hogy az asszony nagyon nem szereti, ha a gépet nyomkodja, ahelyett, hogy a kisfiukkal foglalkozna. Úgy tűnt, Levente ezt megértette, de aztán a függősége mindig győzedelmeskedett” – szörnyülködött a család egyik barátja, aki szerint nem biztos, de kizárni sem lehet, hogy a játékszenvedélye tette gyilkossá a férfit.

Augusztus 24-én három holttestet találtak a rendőrök a II. kerületi Zöldlomb utca egyik lakásában. A helyszínen mindent vér borított: S. Levente késsel halálra szúrta feleségét és a kisfiukat, a család kutyáját, végül magával is végzett.

A lap információi szerint a játékfüggőségen kívül a pár kapcsolatát Levente féltékenysége is mérgezte. A feleség állítólag már a szakítást fontolgatta, amibe azonban a férfi képtelen volt beletörődni.

Az esettel kapcsolatban vizsgálatot rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya, mert egy bejelentésre, amelyet a család egyik szomszédja tett, nem megfelelően reagált a Tevékenység-irányítási Központ munkatársa.