Létrehozva: 2018.05.10.

Megrázó fordulat a bedrogozott baba ügyében, ezt tette a magyar pár

A kicsi életét nem tudták megmenteni. Most megszólalt az áldozat nagymamája.

Nem édesanyja adott drogot a túladagolásban elhunyt csecsemőnek - állítja a gyerek nagymamája. A nő a Riasztás című műsornak arról beszélt, hogy lánya élettársa lehet a vétkes, aki párját is rendszeresen megverte.

Az asszony unokája januárban halt meg drogtúladagolásban. Édesanyját, Noémit most gyerekgyilkossággal gyanúsítják, pedig Mária szerint nem a lánya ölte meg a kicsit. Azt mondja: a lányát folyamatosan bántalmazta az élettársa.

"Hát ütötte-verte, állandóan kék-zöld volt a feje, a szája szét volt szakadva, legutoljára, mikor hazajött, tiszta kék volt a szeme neki" - mondta a műsorban az asszony.

A rendőrség szerint a kisbabának drogot adtak. Azt kizárták, hogy esetleg anyatejjel kerülhetett a szervezetébe kábítószer.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen