Létrehozva: 2016.02.26.

Meglepő fordulat a zalaegerszegi késelő ügyében

Elképesztõ történettel védekezik a bíróságon P. Barnabás, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy hámozókéssel halálra szúrta volt barátnõjét. A 21 éves vádlott állítja, csak önvédelembõl tartotta magánál a gyilkos fegyvert...

Szerelemféltésből ölte meg volt barátnőjét az a 21 éves zalaegerszegi fiú, akinek tárgyalása jelenleg is folyik a Zalaegerszegi Törvényszéken. A hátborzongató esetről a %RIPOST% már korábban beszámolt, a most bekövetkezett fordulat azonban mindenkit meglepett.

P. Barnabás állítja, nem tervezte, hogy halálra döfi egykori kedvesét, a hámozókés csak önvédelemből volt nála. A fiút ugyanis rendszeresen zaklatták homoszexuális férfiak - írja a Bors.

A vádlott vallomásában elmesélte, hogy 2014 szeptemberében egy 40-50 év körüli perverz férfi közeledett hozzá egy budapesti buszon, aki meg is fenyegette. Végül el tudott menekülni, ám onnantól kezdve félve lépett ki az utcára.

Ám nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Állítása szerint a gyilkosság hetében is megtámadták, amikor a konditeremből tartott hazafelé. Négyen állták körbe, és csak a szerencsének köszönhette, hogy megúszta a dolgot. Ekkor döntött úgy, hogy fegyvert vesz magához.

Egy hámozókést tartott a zsebében. Később ez lett az az eszköz, amivel brutálisan megölte exét a zalaegerszegi Parkerdőben.

Az ügyész szerint azonban szörnyű tettét előre kitervelte, a kés pedig nem önvédelemből lapult a zsebében. Idézte: az eset után a vádlott barátainak a telefonban elismerte, mit tett, s öngyilkossági szándékáról is beszélt. Azt mondta, ő már ezt eltervezte, s nem fog börtönbe menni.

Az ügyben pénteken hoznak ítéletet a Zalaegerszegi Törvényszéken.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen