Létrehozva: 2019.09.20.

Megbánta tettét a macskákat elásó asszony

Állatkínzás bűntettének kísérlete miatt 1 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a a bíróság azt a budapesti asszonyt, aki három kismacskát ásott el élve az udvarán.

A nő szeptember elején társasházuk közös udvarának elhanyagolt,

bokros részén – szomszédja figyelmeztetését követően – három kismacskát talált. Egy ásót magához véve a földön fekvő jószágok mellett egy ásónyomnyi gödröt ásott, amibe egyenként belerakta a megközelítőleg háromhetes állatokat, majd a gödröt a kiásott földdel betemette és a gödör helyét letapogatta. A társasház egyik lakója, miután értesült annak gyanújáról, hogy a nő élve eltemette a kismacskákat, rendőrségi bejelentést tett. A helyszínre érkező járőrök és a helyi állatmentő szolgálat vezetőjének szakszerű beavatkozása mentette meg a kismacskákat.

Feltalálásukat követően azonnal szakszerű ellátásban részesültek, a földet és a homokot eltávolították a szájukból, szemükből és fülükből, valamint gondoskodtak a folyadékpótlásukról is, így életben maradtak.

Az asszony szándéka a kismacskák elásásával egyértelműen azok elpusztítása volt. Azzal, hogy az állatokat élve ásta el, különös szenvedést okozott számukra. Az egyik macska a saját erejéből kiásta magát a gödörből, míg a másik kettő legalább 12 órát töltött a földben elásva, külső segítség nélkül a pusztulásuk bizonyossággal bekövetkezett

volna.

Fotó: police.hu

Azért csak ennyit kapott, mert a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt 65 éves életkorát, büntetlen előéletét, beismerését, őszinte megbánását, egészségi állapotát, valamint azt, hogy a cselekménye kísérleti szakaszban maradt. Súlyosító körülményként a hasonló bűncselekmények elszaporodottságát vette figyelembe, valamint azt, hogy a gyanúsított különös szenvedést okozott az állatoknak.

A végzést az ügyészség, a gyanúsított és a védelem is tudomásul vette, így az jogerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben