Létrehozva: 2015.11.08.

Meccsközvetítés közben robbant fel a kenyérgyár - videó

Igencsak megdöbbentek a román tévénézõk, amikor az élõ közvetítés alatt felrobbant a stadion melletti kenyérgyár malma. A tévé egyenes adásban adta a katasztrófát.

Aligha számítottak a brassói focidrukkerek ilyen izgalmas meccsre csütörtök este. A mérkőzést a tévé is közvetítette. A 89. perc tájékán az operatőr és a drukkerek is arra lettek figyelmesek, hogy valami nagy lánggal ég a pálya szomszédságában. Néhány percre rá hatalmas robbanás rázta meg a környéket. 

Mint kiderült, a robbanás a Vel Pitar kenyérgyár malmában történt. A malom közvetlenül a brassói stadion szomszédságában áll, amelyben éppen egy másodosztályú focimeccset játszottak. Túl sok néző ugyan nem volt a lelátókon, és a meccs is unalmas volt, de az azt követő események minden bizonnyal emlékezetessé tették a mérkőzést. Az élő televíziós közvetítésben jól látható volt a robbanás és utána a tűz, írta az MTI. 

A hatóságok vörös színű riasztást rendeltek el a Brassó megyei és a szomszédos Kovászna és Prahova megyei kórházaknak, mert az eset után nem lehetett még tudni, hogy hányan tartózkodtak a robbanás helyszínén. Végül öt embert szállítottak égési sérülésekkel kórházba, egyikük sérülései súlyosak, négyen könnyebben sérültek meg. 

Egy munkást két órával a robbanás után tudtak csak kiszabadítani egy üregből, ahová a légnyomás taszította. A robbanás pillanatában 11 ember volt a malomban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Így ápold a petúniát, és egész szezonban ontja majd a virágokat!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben