Létrehozva: 2019.03.31.

Leesett a magyar rendőrök álla, miután felhívta őket egy bajai nő

A 49 éves asszony az év végén tárcsázta kétszer is a segélyhívót, de nem gondolta komolyan.

Egy ismeretlen személy egy SIM kártya nélküli mobiltelefonról tárcsázta 2018 utolsó napján a 112-es segélyhívószámot, és csak annyit mondott, hogy pont éjfélkor fölrobbant egy házat, majd letette a telefont. Egy órán belül újra felhívta a segélyhívót, és megismételte a korábbi kijelentését. Annyi kiderült, hogy Bajáról tette a bejelentést a nő.

A nyomozás során beazonosították és 11 nappal később a bajai rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, egy 49 éves helyi nőt. Vele szemben a Bajai Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt indított nyomozást.

Kihallgatásán elmondta, hogy nagyon el volt keseredve, mert az ünnepekben egyedül volt, és fel is idegesítették, ezért telefonált, de nem gondolta komolyan.

A szükséges eljárást elvégezve a bajai rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő