Létrehozva: 2021.11.21.

Ismét meghalt egy ember lakástűzben, ez volt a héten a nyolcadik haláleset

Meghalt egy idős ember egy családi házban keletkezett tűz következtében a Bács-Kiskun megyei Madarason vasárnap délután; ezen a héten ez volt a nyolcadik halálos épülettűz – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Mukics Dániel közleményében azt írta: a 120 négyzetméteres családi ház nappalijában a kályha melletti asztal, székek és az ablak kapott lángra. A szomszédok a tűzoltók kiérkezése előtt kihozták az épületből az ott tartózkodó embert, és a tüzet is eloltották.

A gyors segítség ellenére a kimentett idős ember a helyszínen életét vesztette.

A tűzoltók átvizsgálták az épületet, a még izzó födémet eloltották, majd kiszellőztették a házat.

Lakástűz Ráckevén: elhunyt egy nő
Fotó: Pixabay

Mukics Dániel jelezte: ezen a héten ez volt a nyolcadik halálos épülettűz. Hétfő délelőtt Érsekvadkerten, szerdán Dobozon, Rákóczifalván és Kunhegyesen, csütörtökön Siklóson, pénteken Szigetszentmiklóson, vasárnap hajnalban pedig Ráckevén volt halálos tűz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton