Létrehozva: 2015.07.31.

Kuncsaftokat fosztottak ki a prostik, a TEK fogta el futtatókat

A jászsági banda a vád szerint fenyegette és meg is verte azokat, akik megrendelték a lányok szolgáltatásait, sõt elvette a pénzüket is.

Szerző Brenner Balázs

A vádirat szerint tavaly tavasztól kínálta bájait több internetes oldalon az akkor még csak 17 éves Nikola, aki a hirdetésekben Roxi néven szerepelt. Õ és társai álltak minap a Gyulai Törvényszék elé.

A lány az őt futtató Máriónak a teljes keresetét odaadta, ez több mint 800 ezer forint volt alig pár hónap alatt. Később még egy nő, Ildikó szolgáltatásait is árulni kezdték az interneten, ő ugyanabban a lakásban fogadta a kuncsaftokat, mint 17 éves társnője.

Eldöntötték, hogy rabolni fognak

Tavaly májusban egy bulizni vágyó társaság rendelt egy lányt: Nikolával meg is egyeztek a tarifáról és a 6 ezer forintos útiköltségről. A prostituált viszont nem egyedül, hanem három férfival érkezett meg:

egy revolver is volt a lányt futtató egyik férfinál.

A társasággal direkt olyan helyen találkoztak, ahol nem működik térfigyelő kamera. Itt nemcsak megverték, hanem meg is fenyegették a kuncsaftokat, és mivel nem volt náluk pénz, ezért

követelték, hogy hozassanak oda 60 ezer forintot.

A durva verés után ennek kénytelen volt eleget tenni a társaság.

Egy másik alkalommal kamionosokat fosztottak ki és vertek meg hasonló módszerrel: bicskával és revolverrel fenyegették meg a szexre vágyó sofőröket,

egyikük még 150.000 forintot is kivett az automatából,

hogy megússza a további verést.

A rendőrség a TEK közreműködésével Szolnokon, egy üzletközpontban fogta el Máriót és a két prostituáltat, a két másik futtató kezén később csattant a bilincs.

 

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás