Létrehozva: 2018.08.31.

Kitálal a mosonmagyaróvári emberrablással gyanúsított férfi

Újabb megdöbbentõ részletek derültek ki az eltûnt mosonmagyaróvári villanyszerelõ, Mácsik Zoltán ügyérõl. A gyilkossággal gyanúsított É. Imre ügyvédje a Ripostnak elmondta, hogy szerintük mi történt az abdai benzinkúton.

Ahogy azt a %Ripost% megírta, március 31-én Mácsik Zoltánt találkozóra hívta munkaközvetítője, É. Imre. Ekkor látták őt utoljára. Zoltán családja szerint a gyanúsított több millió forinttal tartozott a férfinak, emiatt és egy új munka miatt találkozott a gyanúsítottal az abdai benzinkútnál.

- A védencem tagadja, hogy ő ölte volna meg Mácsik Zoltánt,

sőt új vallomást tesz majd, elmondja, miért tűnhetett el a villanyszerelő

– mondta a %Ripost%-nak dr. Bagó Ottó ügyvéd.

– Védencemnek üzleti vitája volt Mácsik Zoltánnal, amit el is ismert, hiszen éppen emiatt akart találkozni vele a benzinkúton. Erről a vitáról mindenki tudott, több tanú be is számolt róla. Éppen ezért tartom furcsának azt, hogy É. Imrét előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Vitájuk rendezése érdekében hívta meg egy kávéra Mácsik Zoltánt, de a benzinkútról külön-külön távoztak.


Kérdésünkre, hogy a benzinkúton kifizette-e a közvetítő Mácsikot, az ügyvéd azt válaszolta: másként és más módon, előbb történt meg a kifizetés.
A rendőrség megtalálta Győr-Sas-hegyen az eltűnt férfi fehér Volkswagen transzporterét eldugva egy autószerelőnél, értéktárgyai pedig a %Ripost% információi szerint a gyanúsítottnál voltak.
-    Ezek az információk nem fedik a valóságot – közölte lapunkkal az ügyvéd.

- A védencem erről is fog beszélni a következő kihallgatáson. Alapos oka volt arra, hogy korábban erről nem beszélt.


Az ügyvéd kitért a poligráfos vizsgálatra is.

- A rendőrség álláspontom szerint helytelen következtetéseket vont le a hazugságvizsgálat során abból, ahogyan védencem reagált, amikor az égetés és a vízben elrejtés került szóba. Az igazságügyi fizikus azt állapította meg, hogy a gyanúsított kézfején elemszerű részecskék vannak, amik tűzfegyverből leadott lövések során is keletkezhettek. Mi úgy gondoljuk, ha valaki flexel, akkor ugyan ilyen elemszerű részecskék kerülnek a kézfejére. Álláspontom szerint egyetlen alapos bizonyíték sem támasztja alá ezt a súlyos gyanúsítást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben