Létrehozva: 2020.02.07.

Kétszáz rendőr, ötven autó: hajnalban csaptak le a veszélyes magyar bandára

Több mint egy tucat embert előállítottak, akik bűnszervezetben droggal kereskedtek.

Szerző Ripost

A Ceglédi Rendőrkapitányság által koordináltan közel kétszáz rendőr ötven szolgálati autóval szállt meg húsz helyszínt Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Fotó: Police.hu

Az akciót hónapokig tartó felderítő munka előzte meg. Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt folyamatban lévő eljárás szerdára jutott olyan stádiumba, hogy a beszerzett információk alapján megszervezhető volt a rajtaütés.

A hajnalban indított, egy időben, két megyét érintően, húsz helyszínen végrehajtott akcióban megközelítőleg 200 rendőr, 50 szolgálati autóval, talajradarokkal, kábítószerkereső kutyákkal, fémkereső készülékekkel, kábítószer azonosító digitális spektrométerekkel felszerelkezve vett részt. Az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei hajtották végre.

A rendőrök 17 embert előállítottak, a gyanúsítottak száma jelenleg 14. Közülük 10 fővel, K. Gábor 45 éves újszászi, R. Róbert 39 éves vácszentlászlói, R. László 32 éves turai, K. Krisztián 23 éves jászkiséri, B. Márió 32 éves turai, S. Sámuel 27 éves, és M. Dominik 24 éves szolnoki, R. Iván 23 éves zagyvarékasi, K. Dániel 30 éves dányi, valamint P. Dzsesszika 32 éves turai lakossal szemben letartóztatást kértek.

A most elkapott gyanúsítottak főként egymással üzleteltek, adták-vették a kréta, valamint hópihe fantázianevű új pszichoaktív szereket.

A nyomozás eddigi adatai szerint K. Gábor közel 100 kiló anyagon adott túl nagyjából 95 millió forint értékben, a haszna majdnem 30 millió forint volt, R. Róbert közel 30 milliót költött az anyag beszerzésére, a továbbértékesítés közel 100 millió forint hasznot hozott. A legtöbb bevételt B. Márió könyvelhette el, a jelenlegi információk szerint a közel 50 milliós befektetéséből 185 milliós haszonra tett szert, miután a grammonként 900 forintért beszerzett „krétát” ötezerért adta tovább.

A gyanúsítottak egyike sem rendelkezik bejelentett, állandó munkahellyel, a bűnös úton szerzett vagyont részben felélték, részben visszaforgatták, és állandó vevőkört építettek ki.

A rajtaütés helyszínein új pszichoaktív anyagokat, mérlegeket, tasakokat, kézbesítésre váró, kábítószergyanús tartalmú csomagokat, készpénzt, fegyvert, mobiltelefonokat, okos eszközöket, nagy értékű gépkocsikat, órákat foglaltak le, valamint három ingatlant zár alá vettek. Ezzel párhuzamosan a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala további 3 ingatlant vett zár alá, bankszámlákat zárolt és különböző értéktárgyakat foglalt le 60 millió forint értékben.

A gyanúsítottakkal szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság folytatja le – számolt be a police.hu.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton