Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.24.

Késsel fenyegetőzött: Két órán belül elfogták a dohánybolti rablót

A rendőrség résen volt, hamar lecsaptak a rablóra, aki több mint 100 ezer forintot vitt el a trafikból.

A helyi férfi egy késsel a kezében követelte a bevételt az egyik kaposvári dohányboltban, majd miután megkapta a pénzt, elmenekült.

 

A nyomozás adatai alapján kiderült, hogy 2020. május 23-án 16 órakor ismeretlen tettes kirabolt egy kaposvári dohányboltot. Az elkövető késsel fenyegette meg az eladót és a bevétel átadására szólította fel, majd több mint százezer forinttal a zsebében elmenekült. A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során, a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit felhasználva azonosították a feltételezett elkövetőt és a társát, akivel együtt szervezték meg a bűncselekményt.

Az egyenruhások a két helyi férfit két órán belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A 20 éves fiatalnál tartott házkutatás során a pénz nagy részét és a kést is megtalálták.

Fotó: police.hu

A nyomozók C. Dánielt és a 35 éves H. Andrást felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége