Létrehozva: 2021.05.11.

Most jött: Mentőautó karambolozott a Nyugati pályaudvarnál

Mentőautó karambolozott kedden, kora este Budapest VI. kerületében, a Nyugati pályaudvar közelében, a balesetnek sérültje is van – közölte honlapján a rendőrség. A környéken torlódásra kell számítani.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint egy személygépkocsi és egy fény- és hangjelzést használó mentőautó ütközött össze a Podmaniczky utca és a Teréz körút kereszteződésében.

Fotó: Facebook Képünk illusztráció

A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták a Podmaniczky utcát, a forgalom a Teréz körúton rendőri irányítás mellett halad – tudatta a BRFK.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: egy sérült férfihez riasztották a mentőket. A mentőautó megkülönböztető jelzést használva haladt, amikor a kereszteződésben egy személyautó oldalról nekiütközött. A személygépkocsit vezető férfi fejsérülést, a mentőautó sofőrje vállsérülést szenvedett. Mindkettejüket kórházba vitték – közölte a szóvivő.

A Budapesti Közlekedési Központ a Facebook-oldalán azt írta: a baleseti helyszínelés miatt a környéken továbbra is nagy a torlódás. A 4-es és a 6-os villamos helyett a Jászai Mari tér és az Oktogon között pótlóbusz jár, a nagy torlódás miatt megnövekedett menetidővel.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi