Létrehozva: 2018.06.22.

Jókora taslit kapott a budapesti mentős a betegétől

Egy férfi kért segítséget a mentõktõl, mert barátnõje állítása szerint "ébreszthetetlenné vált".

Egy férfi kérte kétségbeesve a mentők segítségét ma hajnalban Budapesten. Barátnője az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt ugyanis elaludt, sőt ébreszthetetlenné vált.

A bejelentő néhány kudarcba fulladt ébresztési kísérlete után végül a gyorsan kiérkező esetkocsi személyzetének sikerült felkelteni a lányt, aki azonnal méltatlan megjegyzésekkel illette a mentőket és mindenki mást is.

Bár igyekeztek megnyugtatni a szitkozódó fiatalt, a minden összefüggést nélkülöző monológnak része volt a segítségül érkező női mentőtiszt külsejének kritikája is. Miután az alpári szavak süket fülekre találtak, a lány nem látott más megoldást szavai nyomatékosítására, mint hogy egy irtózatos nagy pofont keverjen le a hivatását gyakorló mentősnek.

Az egység rendőri intézkedést követően végül stabil állapotban vitte kórházba az ittas nőt, ahol a beteg átadása után a mentőtiszt sérülését is megvizsgálták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő