NÍNÓ

Ittas sofőr ütötte el a kerékpárosokat Cegléden, meghalt egy 17 éves lány

Cegléden két kerékpárost ütött el az ittas sofőr, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. Egy 17 éves lány meghalt a balesetben.
  • Szerző: Ripost

Ahogy megírtuk, halálos gázolás történt Cegléden, a Mizsei úton pénteken este fél nyolckor, ahol egy személygépkocsi elütött két kerékpárost. Az egyik kerékpárral közlekedő 17 éves lány olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Társát a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

A balesetet okozó gépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a cserbenhagyó autós felkutatását, melynek eredményeként este háromnegyed kilenckor lakásáról állították elő a 31 éves csemői F. Attilát, aki a gépkocsit vezette. A férfivel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, így intézkedtek a mintavételre is.

F. Attilát őrizetbe vették, ellene halált okozó ittas járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt indult eljárás.