Létrehozva: 2022.01.25.

Itt vannak az első fotók a XXII. kerületi halálos balesetről

Szörnyű baleset történt kedden, dél körül Budapest XXII. kerületében, a 6-os számú főúton. Egy ember szörnyethalt, többen megsérültek.

A police.hu információi szerint kedden dél körül Budapest XXII. kerületében, a 6-os számú főút 17-es és 18-as kilométerszelvénye között két személygépkocsi ütközött.

Egy ember szörnyethalt (Fotó: Bors)

A balesetben egy férfi a helyszínen életét vesztette, három másik ember pedig megsérült.

Többen meg is sérültek (Fotó: Bors)

A 6-os számú főutat a Campona utca és az érdi lehajtó között 13 óra 7 perckor teljesen lezárták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A 6-os számú főutat a Campona utca és az érdi lehajtó között 13 óra 7 perckor teljesen lezárták. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben