Létrehozva: 2016.03.01.

Így cselezte ki a késsel fenyegetőző rablót a hodászi nő

Miután elvette mobiltelefonját, pénzt követelt áldozatától egy 14 éves fiú, akit egy kiváló trükk miatt tudtak elkapni a rendõrök.

Egy 52 éves nő jóhiszeműségét használta ki az a fiatal, aki kirabolta és késsel fenyegette áldozatát Hodászon, hétfő este. A 14 éves fiú azzal szólította le a nőt, hogy szeretné tudni, mennyi az idő. A mit sem sejtő asszony jó szándékkal vette elő mobiltelefonját, amit a rabló azonnal kikapott a kezéből és futásnak eredt.

A nő kiabálva kérlelte, hogy adja vissza a telefont, ám a fiú ehelyett visszafordult, és egy késsel a kezében követelte a nőtől, hogy adja oda az összes pénzét. A rémült az asszony viszont egy fillért sem akart adni, inkább cselhez folyamodott:

megígérte, hogy ismerősétől kér kölcsön, ehhez viszont a fiúnak is vele kell mennie.

Amikor a nő barátnőjének házához értek, a két asszonynak már sikerült elzavarni a rablót, és egyből értesítették a rendőrséget.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül azonosították a 14 éves fiút, akit hodászi otthonában elfogtak. A Mátészalkai Rendőrkapitányság most rablás miatt folytat ellene nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás