Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.10.

Horror Baján: unokája ásta el a pincében a tegnap eltűnt asszonyt

Az asszony 25 éves unokája, aki a saját pincéjükben rejtette el a holttestet, a kihallgatáson beismerő vallomást tett.

A Bajai Rendőrkapitányságon tett bejelentést egy helyi nő csütörtök délután, mivel édesanyja eltűnt.

Fotó: Police.hu

Az eltűnés körülményei alapján bűncselekmény gyanúja merült fel. Az adatgyűjtés során a nyomozók rövid időn belül megtalálták otthonában a sértett elásott holttestét. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nappal korábban unokája bántalmazta az idős asszonyt, aki ennek következtében életét vesztette. A 79 éves nő testét ezután ásta el a pincében.

Fotó: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a 25 éves bajai férfival szemben. A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett. Őt a nyomozók őrizetbe vették, és letartóztatását kérték – írja a police.hu.

Fotó: Police.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége