Létrehozva: 2017.06.22.

Horror a magyar családban: elképesztő traumának voltak kitéve a gyerekek

Négy gyereknek kellett otthonba költöznie, nem maradhattak szüleiknél.

Hat év börtönt kapott, és 7 évre eltiltották a közügyektől azt az asszonyt, aki összeszurkálta élettársát és veszélyeztette négy  kiskorú gyermekét. A Szolnoki Törvényszék ítélete jogerős.

A vádlott 2011-ben vált el férjétől úgy, hogy 3 közös gyermekük az asszony gondozásába került. Időközben a nő Kunszentmártonban összeköltözött G. P-vel, akitől megszületett negyedik gyermeke.

Kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, mindketten ittak, emellett a nő nyugtatókat is szedett. Mivel a férfi nemcsak ivott, de dolgozni sem akart, gyakran veszekedtek, ami nemegyszer tettlegességig fajult. A kiskorú gyerekek legtöbbször szem- és fültanúi voltak ezeknek a veszekedéseknek. Emellett a gyerekek - köztük egy autista kisfiú - életét az is megkeserítette, hogy alig kaptak enni, előfordult, hogy éheztek.

2015. február 6-án a pár együtt ivott. Dél körül összevesztek, és a nő a vita hevében megütötte a férfit, amire ő ököllel válaszolt. Ekkor az asszony kést ragadott, és elküldte a házból a férfit. Õ azonban nem ment el, ezért tovább veszekedtek. A férfi végül mégis kiment a házból, de az asszony utánarohant, és az udvaron legalább kilencszer hátba szúrta. Gyermeke csavarta ki a kést a kezéből.

A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték a szentesi kórházba. Február 6-án a gyerek gyermekotthonba kerültek.

A további részleteket és egy másik asszony hasonló történetét megtalálja a holnapi Ripost napilapban!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen