Létrehozva: 2019.01.31.

Hívei elől is bujkál a kamu-Jézus

Lehúzott ablakok, kikapcsolt mobiltelefonok: hiába keresi bárki T. Miklóst, a zalai kuruzslót, akit fanatikus hívei Jézus reinkarnációjának hisznek, sehol sem lehet elérni. Talán majd a rendõrségnek sikerül: hamarosan kihallgathatják gyanúsítottként, egyelõre kuruzslás miatt.

Szerző Ripost

Híveinek többsége is elfordult tőle, bujkálni kényszerül a zalai kamu-Jézus: napok óta senki sem tudja elérni. A gyógyulást ígérő T. Miklós a zalai Teskánd községben lakik, de senkinek nem nyit ajtót. Egy évtizede nagyvilági luxuséletet él: szektájának több száz tagja volt, köztük fiatal lányok, akiket lényegében szexrabszolgaságban tartott. A bűvkörébe vont lányok 20 percenként váltották egymást, miközben a kamu-Jézus potencianövelőt szedett, a lányokat pedig fogamzásgátló használatára kényszerítette.

A kuruzsló 40-50 fős „spirituális tanácsadásain” fejenként 8000 forintot kért a híveitől, akiktől jótékony célokra rengeteg adományt is beszedett. Sokmilliós bevételeiből luxuséletet élt: hatalmas villában lakott, de félig a nevén van egy zalaegerszegi ingatlan is, ahol a szeánszait tartotta, valamint egy balatoni nyaraló, két telek, két szántó, és egy ciprusi villát is a sajátjaként használt. Több luxusautóval is járt, bár állítólag csak egy van a nevén, a többit „kölcsönbe, használatra” kapta.

Több mint tíz éven át folytatta üzelmeit, de végül lebukott: saját hívei fordultak ellene, miután kiderült, hogy szexre használta a hozzá járó fiatal lányokat, az adományok egy része pedig eltűnt – miközben a férfi luxuséletet él… Volt hívei most csalással is vádolják, és milliókat követelnek vissza tőle. A férfit többen feljelentették, és mint a rendőrség a %Ripost%-nak megerősítette, nyomozás folyik az ügyben.  

A kuruzsló dühös hívei most visszakövetelik az ál-Jézustól az adományokat, vannak, akik trágár feliratokat és ábrákat festettek teskándi háza kapujára, amit később valaki lemosott.

A férfi felváltva több telefont is használ, de ezen a héten minden készülékét kikapcsolta vagy letiltotta. Többször is jártunk a házánál, ám mindannyiszor lehúzott redőnyökkel találkoztunk, autói – egy luxus-BMW és egy hatalmas Rover – mozdulatlanul állnak a ház előtt. Lehet, hogy már a ciprusi villájában vagy a balatoni nyaralójában lapul? Vagy Budapesten is van eltitkolt ingatlanja, és ott rejtőzik?

Az ál-Jézus egy hete eltűnt, miközben ügyében a rendőrség tanúkat hallgat ki. Pedig kíváncsiak lennénk, ő mivel magyarázza a történteket.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: felakasztva találtak rá az 57 éves polgármesterre

NÍNÓ

Elszabadult a pokol egy utasokkal teli budapesti buszon, azonnal rendőrt hívtak

NÍNÓ

3 és 6 éves kisfiai végignézték a magyar családapa kegyetlen halálát

NÍNÓ

Levegő után kapkodva állt meg az iskola lépcsőjénél egy magyar diáklány, majd jött a dráma

NÍNÓ

Megbénult a forgalom Budapesten, nagy a baj a hídon

NÍNÓ

Nem tudták megmenteni, csecsemőt hagyott hátra az elhunyt apuka - Videó!

NÍNÓ

Megrázó fotó a balesetről, tetejére borult autójában rekedt a sofőr

NÍNÓ

Figyelmeztet a rendőrség, ez az új átverés terjed!