NÍNÓ

Hihetetlen, mi repült a pesti járdára

Balesetveszélyes helyzetet okozott egy markológép a fővárosi Váci úton. A helyzetet súlyosbította, hogy egy csuklós busz volt közvetlenül a munkagép mögött, amelyen ráadásul rendszám sem volt. Az egészet egy kamera is rögzítette.
  • Szerző: Ripost

Emberfej méretű kődarab zuhant egy törmelékkel megpakolt villájú, száguldó markolóból az úttestre, mely a rajta áthaladó jármű kerekének nyomásától felpattant a Váci úti járdára.

Kisebb csoda, hogy a történtek idején éppen üres volt a járda. Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha egy anyuka tolja ott a babakocsiját, benne a csecsemőjével vagy egy kerekesszékes, netán egy idős ember halad arra… A múlt heti esetet az Újpesti Állat és Természetvédelmi Járőrszolgálat irodájának kamerája is megörökítette.

Mint a %Ripost% megtudta, a munkagépen nem volt rendszám, így az esetről nem tudtak érdemi bejelentést tenni. Nem véletlen, hogy az ilyen törmelékeket – megfelelő sebesség mellett is – csak védőhálóval lefedve szabad szállítani. Remélhetőleg a képek alapján magára ismerő munkagép-kezelő hálát ad a szerencséjéért, tanul az esetből és legközelebb már nem kockáztat.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?