Létrehozva: 2019.04.06.

Hazáig követte a fiatal magyar lányt a nyugdíjas, rémes dolgot művelt

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kiskunfélegyházi Rendõrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy Facebookos bejegyzés alapján indított nyomozást ismeretlen tettes ellen még január 29-én. Egy fiatal lány írta le, hogy szatír áldozata lett. Egy ismeretlen hazáig követte, majd a háza előtt megállt, letolta a nadrágját, és ahogy írták: szeméremsértő tevékenységbe kezdett.

A rendőrök először a lányt azonosították be, és az ő vallomása alapján kezdetek a történtek teljes körű felderítésébe. A nyomozást nehezítette, hogy az áldozat nem fordult azonnal a hatóságokhoz.

Az adatgyűjtés eredményeként néhány nappal később elfogták azt a 68 éves helybélit, aki a szeméremsértés vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A férfi az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy aki bűncselekmény áldozatává vált, az elsősorban a rendőrséget értesítse a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó számok egyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás