Létrehozva: 2018.12.29.

Halálra fagyva találtak a híres palacsintás gyilkosra Vas megyében

Azt a férfit találták meg december elején Szombathely határában, aki annak idején palacsintába kevert méreggel akarta megölni nevelt gyermekeit - tudta meg a 112Press. A hírügynökség információja szerint a férfi szabadulása után egy pap jóvoltából lakhatott az öreg Ladában, amibõl a hideg miatt nem szállt ki, hanem az ablakon keresztül akarta dolgát végezni, amikor megbillent és kiesett. A kocsi mellett találták megfagyva.

K. Cs. 2005. szeptemberében Óbudán lakott az élettársával és annak négy gyermekével. Többször hangoztatta, hogy mennyire terhére vannak a gyerekek, és hogy „el kellene altatni őket, akár örökre is." Szeptember 18-án aztán az elgondolást tett követte: erős nyugtatókat kevert a gyerekek palacsintájának kakaó töltelékébe. Ebből ettek a 10 éves ikrek, ezt követően az egyikük kómába esett, a másik pedig saját hányadékában feküdve félrebeszélt. A fiúk életveszélyes állapotba kerültek, és csak a gondos orvosi kezelés mentette meg őket. Az ügy annak idején nagy port vert fel, a férfit 12 év fegyházra ítélték.

Szabadulása után került Szombathelyre, ahol egy pap próbált segíteni rajta. Ám K. Cs. rendszeresen ivott és különböző kábítószerekhez, erős nyugtatókhoz, vényköteles fájdalomcsillapítókhoz is hozzájutott, utóbbiakat árulta is a sorstársainak. A 112Pressnek egy férfi elmondta: orvosnak hitte K. Cs.-t, aki 500 forintért adott egy adag újságpapírba csomagolt "álomport" azzal, hogy borral vegye be. A por alkohollal együtt kábítószerként működött.

A mentális és egyéb betegségekkel küzdő K. Cs. holttestétől nem messze hulladékkal, üres gyógyszeres dobozokkal, szennyes ruhával, ételmaradékokkal tele zacskókat találtak. Mivel fagyhalált szenvedett, rendőrségi eljárás nem indult.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak