Létrehozva: 2017.05.03.

Haláleset bizonyítja, egyre brutálisabbak a pesti angol kocsmatúrák

Egy szemtanú szerint az elgázolt férfi járni is alig tudott, annyira részeg volt. Régóta tudjuk, hogy Budapest a brit kocsmatúrák fõ célpontja lett. Ezek a túrák egyre durvábbak: már olyan hely is akad, ahonnan kitiltották a legénybúcsús társaságokat.

Szerző Ripost

Péntek éjjel tűnt el egy 23 éves angol férfi a Morrisons2 bár elől Budapesten. Egy szemtanú szerint azért nem került elő, mert meghalt: halálra gázolták. „Tudom, hogy mi történt vele.

Péntek este volt egy halálos baleset a Váci út és Dózsa György sarkánál”

– írja egy szemtanú, aki, elmondása szerint, találkozott a sráccal, majd, miután elkerülték, hallották a hatalmas csattanást. A halálos gázolás szemtanúja szerint az áldozat járni is alig tudott, annyira be volt piálva és drogozva.

Eldurvultak a brit kocsmatúrák

Az eltűnt Sam Clancy is egy legénybúcsúra érkezett Budapestre. A turisztikával foglalkozók szerint egyre brutálisabbak a legénybúcsúzó angolok túrái. „Az a jelmondat, hogy ami Magyarországon történik, az Magyarországon is marad” – mondta lapunknak egy fiatal nő, aki ilyen csoportok idegenvezetésével keresi a kenyerét. „Rémálom az egész, a magyar kísérő legfontosabb feladata, hogy életben tartsa őket, ne hagyja, hogy elkószáljanak, eltűnjenek. Csakhogy általában annyira részegek, hogy ezt képtelenség velük megértetni” – enged bepillantást ebbe a különös világba a kísérő hölgy.

A további részletekről, és arról, hogy miért tiltották ki egyes helyek az angol legénybúcsúkat, a Ripost szerdai számában olvashat!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak