Létrehozva: 2016.01.15.

Gyorshajtás miatt maradt el az orgia

Három anyaszült meztelen nõt és egy erõsen hiányos öltözetû férfit találtak a rendõrök egy száguldozó autóban. A csajokat végül elengedték, a férfit viszont elõállították

Közúti ellenőrzés során kapcsolt le a floridai rendőrség egy ruhátlanul száguldozó sofőrt. Amikor a hatóság emberei bekukkantottak az utastérbe, nem akartak hinni a szemüknek.

Kisebbfajta orgia zajlott odabent! 

"A Krokodil úton kapcsoltuk le a gyorshajtót, akiről kiderült, hogy három meztelen lánnyal éppen a saját lakása felé igyekezett - mesélte el a különös esetet a helyi rendőrség szóvivője. - A lányok éppen akcióban voltak, mert aki a vezető mellett ült, az a sofőr nemi szervével volt elfoglalva. A hátul utazó két lány viszont teljesen egymásba volt gabalyodva. Ezzel nem is lett volna semmi probléma, hiszen közszeméremsértés nem történt, így a lányokat rögtön elengedtük. A 30 éves sofőrt, Noe DeJesust azonban letartóztattuk, mert a gépkocsija utasterében nagy mennyiségű alkoholt találtunk. Floridában pedig ez tilos! Csak a csomagtartóban lehet szeszes italt szállítani.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak