Létrehozva: 2021.06.21.

„Remélem, nem rabolnak el!” – ezek voltak az utolsó szavai a meggyilkolt diáklánynak

Borzalmas gyilkosság áldozata lett a fiatal nő, aki beszállt egy ismeretlen autójába, ezután pedig már csak a holtteste került elő.

Szerző ripost

Már csak a holttestét találták meg Oroszországban annak a fiatal nőnek, aki utoljára egy baljós SMS-t küldött az édesanyjának. A 34 éves Catherine Serou egyetemi képzésen vett részt Oroszországban, ahova 2019-ben költözött, ám gyilkosság áldozata lett.

Gyilkosság áldozata lett a fiatal nő (Képünk illusztráció)
Fotó: Pixabay

Serou édesanyja az amerikai rádió riporterének elmondta, lányáról egy szöveges üzenetben hallott utoljára.

„Beszálltam egy autóba egy idegennel. Remélem, nem rabolnak el” – írta az asszonynak Catherine.

Az édesanya elmondta, a lánya egy klinikára próbált gyorsan eljutni, ahol egy fizetést kellett elintéznie, ezért fogadhatta el a fuvart egy idegen férfitól – írja a Daily Star.

A nő ezután napokig nem jelentkezett, a rendőrség nyomozást indított, ám napokkal később már csak a diáklány holttestét találta meg az egyik helyi mentőszervezet.

A holttest alapján a fiatal nő gyilkosság áldozata lett, egy gyanúsítottat már őrizetbe vettek, de azt még nem lehet tudni, hogy az illető azonos-e azzal a sofőrrel, aki felvette a stoppoló lányt.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton