Létrehozva: 2021.11.15.

Családi tragédia: Gyilkos férje életét mentette meg a haldokló Irma néni

Megölte feleségét és öngyilkosságot kísérelt meg nevelt fiuk házában egy 73 éves férfi Babócsán. A haldokló Irma néninek még volt annyi ereje, hogy kihívja a mentőket, ezzel megmentette gyilkosa életét.

B. János és B. Irma egykor szépen éltek Babócsán.

Fotó: TV2

A 73 éves férfi elfogadta a neje előző kapcsolatából származó fiát, Sanyit, és szinte a sajátjaként szerette. Született két közös gyermekük, Melinda és János, de hogy még teljesebb legyen az életük, magukhoz vettek egy intézetben nevelkedő fiút, Gábort is. Őt örökbe is fogadták, ezért a férfi nevét viseli. A házaspár kapcsolata az idők folyamán megromlott, és egyre gyakoribbá váltak a nézeteltérések. Legutóbb három hónappal ezelőtt vesztek össze, akkor az asszony Gábor házába költözött. Szombat reggel János becsengetett a hitveséhez, hogy kiengesztelje, de az összeölelkezés helyett heves veszekedés következett. A vita során előkerült egy balta is, amivel a férfi fejbe vágta volt párját, majd egy késsel önmagát hasba szúrta. A haldokló Irma még képes volt kihívni a mentőket, de rajta már nem tudtak segíteni. A férjét kórházba szállították.

A Bors elérte a házaspár egyik gyermekét.

Hatalmas tragédia ez nekünk, mert egy csapásra mindkét szülőnket elvesztettük. Még akkor is, ha az apukám életben maradt. Sajnos már többször előfordult, hogy összevesztek és külön is költöztek, de eddig mindig kibékültek. A család abban reménykedett, hogy most is így lesz, elvégre hamarosan itt a karácsony – mondta a Borsnak János.

Apu az utóbbi időkben csak bolyongott, mert képtelen volt anyu nélkül élni. Mondogatta ugyan nekünk, hogy eldobja az életét, de nem vettük komolyan. Azt, hogy anyánkat is megöli, egyenesen nem is tudtuk elképzelni – fejezte be a gyászoló férfi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó