Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.29.

Friss információk az eltűnt sárvári tanár rejtélyes haláláról

Napok óta keresték kétségbeesetten a február 20-án eltûnt Harkály Lászlót. Családja végig hitt benne, hogy megtalálják, ám vasárnap lesújtó hírt kaptak. A 43 éves pedagógust holtan találták. Eltûnésérõl, majd haláláról azóta több részlet is napvilágot látott.

A %RIPOST% vasárnap délután számolt be a 43 éves Harkály László rejtélyes eltűnéséről. Akkor csak annyit lehetett tudni, hogy a férfit február 20-án látták utoljára, azóta semmilyen életjelet nem adott magáról. Alig néhány órával később kiderült, a férfi már soha többé nem tér haza. Holtan találták.

A %RIPOST% megtudta, hogy Harkály tanárként dolgozott a Felsőbüki Nagy Pál Általános és Szakiskolában. Matematikát, informatikát és technikát oktatott, emellett az egyik ötödikes osztály osztályfőnöke is volt.

Eltűnése előtt egy nappal még matekversenyre kísérte osztálya legtehetségesebb diákjait, majd beült velük az egyik közeli gyorsétterembe. Mindezt az iskola igazgatójától tudtuk meg, akit mélyen megrázott kollégája halála.

"Attilát mindenki szerette, a gyerekek körében is rendkívül népszerű volt, hamar beilleszkedett. Nem tartozott a szigorú tanárok közé, kifejezetten laza személyiség volt. Csak jókat tudok róla mondani!"

- árulta el a direktor, aki hétfő reggel, az első óra előtt jelentette be a tragikus hírt.

László halálának körülményeit  még családja sem ismeri, várják a vizsgálatok eredményét.

Egykori főnöke egy dologban biztos: elhunyt kollégájának semmilyen munkahelyi konfliktusa nem volt, a tanárok becsülték és tisztelték.

Kérdésünkre az igazgató azt is elárulta, hogy Lászlónak nem volt saját családja. Édesapjával élt Sárváron, egészen addig, amíg február 20-án nyoma veszett.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Fogyni szeretnél? Citromos víz helyett fagyaszd le a gyümölcsöt!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben