Létrehozva: 2019.02.07.

Forrnak az indulatok: ő fogadta be a pásztói gyerekgyilkos anyát

A pásztói nõ szerdán kiszabadult a börtönbõl, a helyiek azonban ezt elfogadhatatlannak tartják.

Nem hittek a fülüknek a pásztóiak, amikor szerdán megtudták: kiengedték a börtönből H. Mónikát, az újszülött babáját feldaraboló anyát.

A 35 éves nő eltitkolt terhessége után szülte meg kisfiát egy patakparton tavaly, az új év első napján. A háromgyermekes asszony egy híd alatt adott életet egészséges kisfiának, majd megölte. Az ügyészség most emelt vádat ellene, és horrorisztikus részleteket közölt a gyilkosságról. A vád szerint Mónika többször megütötte, fojtogatta a kicsit, majd egy bicskával levágta a kezeit és a fejét is. A testrészeket a patakba szórta, a gyerek fejét később egy kutya találta meg.

A nőt egy éve előzetes letartóztatásba helyezték, élettársa akkor úgy nyilatkozott: kitart Mónika mellett. János telefonon megerősítette: párját januárban szabadlábra helyezték, de nem kívánt bővebben nyilatkozni.

"Már János sem él Pásztón, az a nő pedig jobban teszi, ha nem is jön ide többé" – mondta szerdán a Borsnak egy felháborodott helybéli, aki hozzátette: sokakkal egyetemben képtelen megérteni, miképp engedhetnek ki a börtönből egy olyan embert, aki ilyen kegyetlen módon képes végezni saját gyermekével.

"A bíróság úgy ítélte meg, hogy a letartóztatással elérni kívánt cél eny­hébb kényszerintézkedéssel is megvalósul" – magyarázta a lapnak dr. Pongó Erik ügyvéd, aki hozzátette, hogy ügyfele természetesen boldog volt, hogy kiszabadulhatott a rácsok mö­gül. Most elektronikus nyomkövetővel felszerelve tölti napjait. "Édesanyja fogadta be, az ő lakását nem hagyhatja el" – árulta el az ügyvéd.

Úgy tudni, testvére is tartja H. Mónikával a kapcsolatot. Az asszony nem találkozhat a gyerekeivel, akiket idő közben intézetbe adtak. A legkisebb vélhetően még mindig nem tudja, mit tett az anyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben