Létrehozva: 2019.03.06.

Férfinak adta ki magát egy nő, így fosztott ki egy idős nénit Békésben

Elképesztõ módon fosztottak ki egy 85 éves nénit a Békés megyei Gyulán. Az idõs asszony lakáshirdetésére jelentkezett valaki, aki férfinak adta ki magát, a néninek ráadásul nem is tûnt fel semmi. A rendõrségen derült ki, hogy az elfogott férfi valójában nõ.

Első hallásra szinte vígjátékba illő módon fosztottak ki egy idős nénit a Békés megyei Gyulán. Egy 36 éves nő férfinak adta ki magát a 85 éves szállásadójának. A Lászlóként bemutatkozó bérlő még január elején ki is fizette a lakhatás díját a néninek, ám néhány héttel később elhagyta szállását. Ekkor az idős asszony visszaadta a lakbér egy részét.

A volt bérlő aztán újra felkereste a sértettet, akitől további pénzösszeget követelt vissza, ekkor még néhány ezer forintot kapott is, ám nem volt elégedett az összeggel. Mikor harmadjára is megjelent, az asszony elküldte őt.

Később, 2019. március 1-jén a volt bérlő az utcán megtámadta egykori szállásadóját, elvette a pénztárcáját és elmenekült. A néni feljelentést tett a Gyulai Rendőrkapitányságon, ahol a rendőrök egyből tudták, hogy a korábban Lászlóként bemutatkozó, férfias testalkatú és rövid hajú bűnelkövető valójában nő és Henriettának hívják. A 36 éves gyanúsítottat kedden elfogták és őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Történelmi változást követelnek Brüsszelben a NatCon-ügy miatt

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben