Létrehozva: 2016.03.08.

Féltékenységből verte halálra családja jótevőjét egy martonyi férfi

A férfi azt hitte, szerelmi viszony van élettársa és a segítõ szándékú áldozat között, ezért ölte meg.

A 24 éves vádlott 2015. januárjában szabadult a börtönből, ahonnan élettársához költözött. A nő akkor már egy másik férfitól várt gyermeket, emiatt a borsodi férfi eleve féltékeny volt, kettejük között rendszeres volt a konfliktus.

2015. július 22-én a délutáni órákban a vádlott ittasan ment haza, de élettársa és a kislánya nem voltak otthon, emiatt keresni kezdte a faluban őket.

A szomszédos utcában lakott a sértett, és a börtönből szabadult férfi elment hozzá is. A nő később azt vallotta, hogy azért ment lányával együtt az áldozathoz, hogy megkérje,  vigye be Miskolcra vásárolni. A sértett mindenesetre azt látta, hogy a nő a család félmeztelen jótevője mellett ül az ágyon.

A vádlott nem kérdezett semmit, az ágyról felálló, felé tartó áldozatot állon vágta, majd orron és arcon ütötte, aki az ütésektől összeesett.

Az áldozathoz a szomszédok hívtak mentőt.

A kiérkező mentősök az áldozatot már nem tudták újraéleszteni.

A B.A.Z. Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a visszaeső férfi ellen.

A vádlott előzetes letartóztatásban van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás