Létrehozva: 2019.02.04.

Felháborító dolgot művelt Kristóf és Ferenc a vasútállomásnál

A balatonalmádi rendõrök a helyszínen elfogták a 20 és 22 éves fiatalokat.

A rendőrségre még február 2-án éjjel érkezett bejelentés arról, hogy két fiatal Balatonalmádiban a vasútállomáson és a mellette lévő aluljáróban garázdálkodik, valamint egyikőjük a nála lévő baseball ütővel a bejelentő felé ütött, amivel nem találta el a sértettet.

A kiérkező járőrök a helyszín közelében elfogták a két elkövetőt, a 22 éves alsóőrsi K. Kristófot és a 20 éves balatonalmádi M. Ferencet. Az adatgyűjtés során a rendőrök megállapították, hogy K. Kristóf egy baseball ütővel az aluljáróban lévő biztonsági kamerát, míg M. Ferenc egy bárddal a vasútállomáson lévő padot rongálta meg.

A két fiatalt előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, és a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. Kocsijuk átvizsgálása során a rendőrök megtalálták az eszközöket is, melyet lefoglaltak.

A 22 éves K. Kristóf ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és rongálás vétség, a 20 éves M. Ferenc ellen rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Balatonalmádi Rendőrkapitányság.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Jó hír! A 2024-es szezontól ingyenes lesz a SHO BEACH, a Kopaszi-gát strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben