Létrehozva: 2020.05.28.

Felgyújtotta kaposvári hajléktalan társait, most egy időre lesz hol laknia

Ittasan gyújtotta fel a kaposvári hajléktalanszállást a férfi.

Jogerősen tíz évről nyolc év fegyházra enyhítette a Pécsi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki alvó haragosaira gyújtotta alkalmi szállásukat tavaly Kaposváron – tájékoztatott a bíróság.

A 38 éves férfi tavaly januárban ittasan lobbantotta lángra a szintén hajléktalan haragosai által lakott, főként farostlemezből és műanyag fóliából épített barakkokat. Bent egy férfi észrevette, hogy a külső borítás ég, megkezdte az oltást és felébresztette a másik tákolmányban alvó két társát is, így ők is ki tudtak menekülni.

A Kaposvári Törvényszék idén januárban a fedél nélkül élő férfit több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek, és tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta. A Pécsi Ítélőtábla a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő kormányrendelet által biztosított felhatalmazás alapján tanácsülésen határozott a büntetés enyhítéséről. Az ítélet jogerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak