Létrehozva: 2019.12.09.

Feleségére lőtt egy férfi Pécsett, brutális jelenetet néztek végig a lakók

A férfi féltékenységből kezdte üldözni feleségét, majd egy pisztolyt is elővett.

Közel tíz kilométeren tarthatott egy autós üldözés szombaton Pécsett. Az egyik külterületről egészen a város határáig kergette a feleségét a férfi.

Fotó: Facebook

Nem mindennapi esetnek lehettek tanúi a pécs-somogyoiak szombaton 11 óra körül. A rendőrség közleménye szerint az üldözés azért alakulhatott ki, mert egy férfi megtudta, hogy eltűnt felesége valószínűleg egy másik férfival van Pécs-Somogyban. A férj másodmagával elindult, hogy megkeresse párját, akit az egyik autóban észre is vettek. Ekkor kezdődött az üldözés.

Közben egy gáz-riasztó fegyver is előkerült, amivel az üldözők kilőttek az ablakon. Egészen a pécsi Zsolnay útig tartott a hajsza, ahol a rendőrök megállították a két autót.

Az üldöző autó sofőrjét, egy 27 éves kacsótai férfit és egy 31 éves helybeli társát gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőr-kapitányság – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben