NÍNÓ

Ezt a három szívtelen nőt körözik, több százezret loptak egy panelban!

Nagy erőkkel keresik a rendőrök azokat a rablókat, akik úgy jutottak be egy lakásba, hogy vizet kértek a tulajdonostól.
címkék:

Újabbnál újabb trükkökkel állnak elő a csalók, akik főként idős embereket vernek át különböző aljas módszerekkel. A %% már korábban beszámolt az úgynevezett "unokázós csalókról", akik az áldozatok bajba jutott rokonainak kiadva magukat csalnak ki pénzt a segíteni próbáló nagyszülőktől.

Most egy újabb trükkről számolt be a rendőrség, kamerafelvételek alapján keresik azt a három nőt, akik még március 24-én délelőtt jutottak be egy kőbányai lakásba azzal az indokkal, hogy vizet kérjenek. A Hang utcai lakás tulajdonosának figyelmét elterelték, és

több százezer forintot loptak el a jóhiszemű lakótól,

majd sietve távoztak a társasházból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fenti képeken látható nőket felismeri, tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 107-es vagy a 112-es telefonszámok valamelyikét!

címkék: