Létrehozva: 2016.04.01.

Ezért ússza meg a börtönt az anyagyilkos hatvani fiú!

Hat késszúrással, majd fejszével végzett édesanyjával. Az ügyészség szerint enyhébb büntetést jár neki.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, tavaly nyáron Hatvanban egy 17 éves fiú saját házukban késelte halálra édesanyját. Az ügyészség most felfüggesztett börtönbüntetést kér a fiúra, és a legnagyobb valószínűséggel meg is ússza a börtönt a fiatal.

Gyilkosságának előzménye ugyanis 15-20 évre nyúlik vissza, ez idő óta volt az anya pszichiátriai eset. Kezeltetni azonban nem kezeltette magát, így a családnak nap mint nap azzal kellett szembesülnie, hogy

az édesanya az utcán szidalmazta és becsmérelte a járókelőket,

de otthon is fenyegette családtagjait.

Ez tetőzött be, amikor a végzetes napon a fiú az édesanyjával boltba ment, az asszony pedig útközben szokása szerint be-be szólogatott a járókelőknek. Mire hazaértek, már feszült volt közöttük a viszony, az asszony ráadásul nem engedte elmenni otthonról a fiát, akire végül egy 20 centis késsel támadt rá, és meg is sebesítette.

"Tudata borult állapotba került, elvette a kést, és hatszor hasba szúrta édesanyját, majd a fejszével is többször fejbe vágta. Az ügyészség azonban, egyrészt mert erős felindulásból elkövetett tett lévén ez a bűneset privilegizált esetnek számít, másrészt a körülmények miatt, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól" - mondta el Konkoly-Thege László, a megyei főügyészség szóvivője.

Privilegizált esetből egyébként kevés fordul elő hazánkban. Ez az alapesethez képest enyhébben büntetendő, alacsonyabb a kiszabható büntetési tétel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton