Létrehozva: 2019.10.06.

Ezért gyászolja Zámbó Jimmy családja is a Ladik utcában megölt lányt

A rendőrség szakértői elvégezték a munkát, így a család átveheti a holttestet és elkezdheti intézni brutálisan meggyilkolt 18 éves lány temetését. A gyászoló édesanya elmondta a Ripostnak: szeretne a gyilkos szemébe nézni.

„Az a fiú egy hónapig nálunk lakott, a mi kenyerünket ette, és erre meggyilkolta a lányomat! Ráadásul így, ilyen brutálisan! Szeretnék beszélni Tamással. Szeretnék a szemébe nézni és megkérdezni, hogy ez mire volt jó? Mondja meg: miért kellett elvennie egy éppen most induló életet? A lányom éppen most akart újra érettségizni, hogy javítson az eredményén! Erre a fiú elszökteti, aztán megöli? 20 rendőr kevés lenne, hogy kivegyék a kezem közül!”

– mondta a megtört anya lapunknak.

Mint a Ripost megírta: a 18 éves K. Nikoletta és barátja, a 26 éves Sz. Tamás korábban egy hónapig a lány családjánál élt Piliscséven. A család már ekkor megpróbálta az agresszív fiútól eltiltani a lányt, de Niki nem hallgatott rájuk, hanem megszökött a zűrös előéletű, sokak szerint drogos fiúval. Önkényes lakásfoglalóként beköltöztek Óbudán egy Ladik utcai lakásba, és úgy éltek ott, mint a hajléktalanok. Aztán egyszer csak Tamás megölte a lányt: a Ripost információi szerint késsel megszurkálta, aztán annyira összeverte, hogy felismerhetetlenné torzult – annyira, hogy azonosítani is csak az édesanyja DNS-e segítségével sikerült. A sajtóban felröppentek olyan pletykák is, hogy a támadó savval tette felismerhetetlenné a lány arcát, de a rendőrség ezt cáfolta. Aztán a Ladik utcai lakásban hevert 10 napig a lány holtteste, miközben a fiút más bűncselekmények miatt már elkapták a rendőrök Győrben. Nikoletta testét egy, a telken füvet nyíró férfi fedezte fel, csaknem két héttel a lány halála után. A Ripost a héten bejutott a gyilkosság tárva-nyitva álló helyszínére. A romos lakásban két héttel a lány halála után még mindig szerteszét hevertek Nikoletta személyes tárgyai: a fésűje, dezodorja, fogkeféje…

A Zámbó-család is gyászol: törzsrajongójuk az egész család

Egy sms érkezett a megtört édesanyához éppen akkor, amikor lapunk munkatársa beszélgetett vele piliscsévi lakásukban. Erzsébet zokogásban tört ki, és elmondta: éppen Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián nyilvánította ki részvétét.

„Nagyon jóban vagyunk velük, ismerjük az egész Zámbó-családot”

– mesélte Erzsébet és párja, Krisztián, aki a Zámbó-családtagok szinte minden koncertjén ott van. A Ripost munkatársai megkeresték a Zámbó-család tagjait, akik megerősítették: őket is megdöbbentette a gyilkosság híre.

„Nikoletta édesanyja és nevelőapja, Földi Krisztián óriási Jimmy-rajongó volt, az egész Zámbó család ismeri őket. Így természetes, hogy részvétet nyilvánítottam, nagyon megrázott ez a tragédia. Felfoghatatlan, hogy egy mindössze 18 éves lánynak meg kellett halnia” – nyilatkozta a Ripost-nak Zámbó Adrián.

„Ez borzalmas, mindannyian megdöbbentünk. A család az ősrajongók közé tartozik, már legalább 15 éve nagyon jó kapcsolatot ápolunk velük. Amint meghallottam, milyen szörnyűség történt, azonnal hívtam őket, részvétemet fejeztem ki és felajánlottam, hogy ha könnyebbséget ad a lelküknek, jöjjenek el hozzánk. Bármiben szívesen segítenénk, mert velük vagyunk a bajban, velük együtt gyászolunk mi is” – mondta szomorúan Zámbó Árpy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben