Létrehozva: 2017.01.03.

Ez vezetett robbanáshoz Fűzfőn

Az igazán nagy kár a szomszédokat érte.

Emberi mulasztás miatt keletkezett a tűz, és emiatt történt a robbanás a Balatonfűzfő melletti vízkezelő üzemben.

Egy dolgozót kellett kivizsgálásra kórházba szállítani a robbanás után, december 30-án. Környezeti károkozás nem történt, a baleset által nem érintett területeken a gyártás zavartalanul folyik – közölte a Fűzfői Ipari Centrum Kft.

A város polgármestere azt mondta, a vizsgálat még tart, de az már biztos, hogy nem jutott olyan anyag a levegőbe, ami a lakosságra veszélyes lenne. Marton Béla szerint nincs ok aggodalomra, az óriási füstöt az okozta, hogy műanyag tartályok gyulladtak meg, ami aztán két robbanást okozott.

A katasztrófavédelem szerint a levegőben nem mértek veszélyes koncentrációt vagy veszélyes anyagot.

A vízkezelő üzemben nem jelentős az anyagi kár. A szomszédos hajószervizben viszont több tízmillió forint is lehet. Itt a robbanás miatt tokostól szakadtak ki az ablakok, leszakadtak a lámpatestek és az épület előtt álló gépjárművek is megrongálódtak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó