Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.15.

Ez a tolvajpár rabolta ki a mozgássérült budapesti férfit

Durván kihasználták egy kerekesszékes férfi figyelmetlenségét azok a rablók, akik egy óvatlan pillanatban kilopták táskájából a férfi mobilját. A sértettnek sokáig úgy tûnt, hogy a duó csak segíteni akar neki, nem is sejtette, hogy valójában mit terveznek. A tolvajpárt nagy erõkkel keresi a rendõrség.

A budapesti tolvajpár épp a főváros nyolcadik kerületében, a Corvin sétányon garázdálkodott, amikor kiszúrták, hogy egy mozgássérült férfi már hosszú ideje próbál bejutni egy lakóházba. Nekik sem kellett több, azonnal a kiszemelt áldozat felé vették az irányt, és úgy tettek, mintha segíteni akarnának neki.

A rendőrség információi szerint a hálás férfit egészen a liftig kísérték, ám közben végig csak a megfelelő pillanatra vártak. Amikor aztán a sértett keresni kezdte a lakáskulcsát, egy hirtelen mozdulattal kilopták táskájából a mobiltelefonját, majd sietősen távoztak

A január 7-én történt eset elkövetőit a lakóház biztonsági kamerája rögzítette.

A rendőrség lopás gyanújával indított vádat az ismeretlen férfi és nő ellen, a nyomozásban pedig a lakosság segítségét kéri.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége