Létrehozva: 2020.10.27.

Ennél viccesebb videót buszelkötésről még sosem tett közzé a rendőrség!

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy férfi felismeréshez, aki egy buszt lovasított meg. Az esetet több kamera is rögzítette, a rendőrség ebből vágott össze egy egyperces videót. Garantált a nevetés!

„Elbuszozott – felismeri?” címmel tett közzé a rendőrség egy kis videót, aminek segítségével egy érdi buszelkötőt igyekeznek megtalálni. A férfi október 18-án a hajnali órákban egy sárga, távolsági buszt lovasított meg, amit néhány órával később a Budapest XVIII., Gilice téren megtalálták.

A lúzer férfit több kamera is rögzítette, az első képeken még csak az látszik, ahogy egyre elszántabbá válik, utána a próbálkozásait mutatja a kamera, az utolsó képkockákon pedig az érdi buszállomásról lassan kigördülő busz látszik.

Az Érdi Rendőrkapitányság a 13110/1746/2020. bü. számon jármű önkényes elvétele bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Az Érdi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton