Létrehozva: 2019.03.12.

Emberéleteket veszélyeztettek a tüzek, ketten meghaltak

Budapesten a belvárosban volt tûz, Baranyában pedig Alsószentmárton külterületén. Mindkét helyen életveszélyben voltak az emberek, az utóbbi helyszínen két holttestet is találtak.

Budapest belvárosában kedd délután tűz ütött ki, egy 15 emelet társaEgy szoba berendezési tárgyai kaptak lángra.

A tűzhöz nagy erőkkel érkeztek ki a főváros hivatásos tűzoltói, akik hamar eloltották a lángokat.

A lakásból két embert mentettek ki a tűzoltók a katasztrófavédelem doktorszolgálata segítségével.

A budapesti tűz után megkérték a harmadik emeletnél feljebb lakókat, hogy a ház átszellőztetésének idejére zárkózzanak be a lakásukba.

Kiderült: a  társasház harmadik emeletén, az egyik  szobában a  berendezési tárgyai égtek.

A tűz keletkezésének okát jelenleg is vizsgálják.

Hétfőn  este Baranya megyében,  Alsószentmárton külterületén is tűz volt, az egykori sportpálya öltözőjében csaptak fel a lángok.

Az épületet szükséglakásnak használták. Mivel konténerépületről van szó, a  tűz szinte az egész lakást érintette, a szomszédos lakásra viszont szerencsére nem terjedt át.

A  helyszínre kiérkező siklósi hivatásos tűzoltók három sugárral oltották el a tüzet, majd mindkét lakást átvizsgálták.

A  lakásban, ahol a tűz keletkezett,  hárman tartózkodtak életvitelszerűen, ketten bennégtek a kutyáikkal együtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?