Létrehozva: 2017.11.08.

Elment a falig a debreceni szatír, megnyugodhatnak a nők

A férfi a Debrecen melletti Apafán mutogatta magát és tartotta rettegésben a nõket.

Debrecenben fogták el az apafai szatírt.

A férfi múlt vasárnap reggel Apafán az úttest mellett parkolt, az autó mellett szeméremsértő módon mutogatta magát és önkielégítést végzett egy arra sétáló nő előtt. A sértett gyorsan továbbment, azonban ekkor a férfi beszállt a kocsijába és követte a nőt, aki előtt megállt, kiszállt a járműből és újra szeméremsértő módon viselkedett.

A rendőrök azonosították és november 7-én Debrecenben elfogták a férfit. Majd gyanúsítottként kihallgatták.

Kiderült, idén július és szeptember között három alkalommal Apafán mutogatta magát szeméremsértő módon. A férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését. A Debreceni Rendőrkapitányság szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az 59 éves bökönyi lakos ellen. Az eljárás jelenlegi szakaszában a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Úgy tűnik, végre fellélegezhetnek a nők a környéken, bár, ahogyan azt a %Ripost% is megírta, több mutogató, zaklató férfival is szembe kell nézni a városban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot